A Csoóri Sándor Alap pályázati támogatásával megvalósult táncházi programok a 2024/25-ös évadban
Művelődési házunk a 2024/25-ös évadban 2.500.000 Ft-ot nyert a Csoóri Sándor Alap pályázatán, melyet táncházi programok megvalósítására fordított. Köszönjük a Csoóri Sándor Alap, illetve a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő támogatását!
Az elnyert pályázati összeg felhasználásáról szóló beszámolónk a továbbiakban itt olvasható:
SZAKMAI BESZÁMOLÓ
A Területi Művelődési Intézmények Egyesülete CSSP-TANCHAZ-2024-0090 pályázati azonosítójú, Táncházi és népzenei hagyományaink ápolása és megőrzése az FMH-ban című támogatott programjának megvalósulásáról
A támogatási időszakban három táncházunk megvalósításához járult hozzá szorosan a Csoóri Sándor Alap által nyújtott támogatás.
1. Muzsikás gyerektáncház
A Muzsikás gyerektáncházban a gyerekek és a kísérőik megismerkedhetnek az autentikus magyar népzenével: a népzene, a néptánc, továbbá a kézműves foglalkozás által felelevenednek a hagyományos népszokások. Az értékek átörökítése mellett a táncház kiváló alkalmat teremt a gyerekeknek és felnőtteknek ismerkedésre, a gyerektáncház állandó találkozóhelyként is szolgál. A táncház programja minden héten ugyanúgy áll össze, ez a kiszámíthatóság állandóságot jelent, biztonságot nyújt a célközönségüknek. A Muzsikás gyerektáncház átlagos látogatottsága 100–120 fő. A Kossuth-díjas Muzsikás együttes tagjai, az elismert táncházvezetők és népi játszóházvezető jelenléte biztosítja azt, hogy a látogatók hétről hétre magas színvonalú program részeseivé válnak. A Csoóri Sándor Alap támogatása teszi lehetővé azt, hogy továbbra is nagyon kedvező áron kínálhassuk a belépőjegyet, így minél többen részt vehetnek a táncházon, minél szélesebb körből. A nagycsaládosoknak külön kedvezményeket tudunk így nyújtani.
Az elmúlt időszakban Sipos Mihály fiatal zenészekkel, illetve Kardos Mária gardonossal gondoskodott az autentikus zenei kíséretről, fenntartva a táncház zenei kíséretének nívós színvonalát.
A Muzsikás gyerektáncház keddenként 17:00 órakor kézműves foglalkozással kezdődik, Kovács Annamária kézműves, népijátszóház-vezető várja a gyerekeket és kísérőiket a táncház végéig. Népszerű a kézműves foglalkozás, ahol az ünnepkörökhöz kötődő ötletes tárgyakat készíthetnek el – elsősorban természetes anyagokat felhasználva – a kicsik és nagyok egyaránt. A tanévhez igazodó Muzsikás gyerektáncház általában szeptember elejétől május végéig tart. A Csoóri Sándor Alap támogatása tette lehetővé a jegyárak alacsonyan tartását és a neves népzenészek, néptáncosok, oktatók tiszteletdíjának zavartalan kifizetését.
A táncház daltanítással kezdődik, az éneklést követi a tánctanítás. A táncházvezetők (Littner Anita és Kovács Zsuzsánna néptáncoktatók) a gyerekek életkorát figyelembe véve mutatnak, tanítanak tánclépéseket, a táncolást egy csendesebb rész követ, amikor mondókák, versek hangzanak el. Utána újra tánc következik, majd a közönség leül, Bödőcs Zoltán bemutat egy táncot, és Sipos Mihály, a Muzsikás együttes prímása a táncház végén elhangzó népzenékről beszél.
Muzsikás gyerektáncház – megvalósult táncházi alkalmak:
2024. szeptember: 3 alkalom; 2024. október: 5 alkalom; 2024. november: 4 alkalom; 2024. december: 3 alkalom; 2025. január: 4 alkalom; 2025. február: 4 alkalom; 2025. március: 4 alkalom; 2025. április: 5 alkalom; 2025. május: 3 alkalom
Összesített látogatói létszám a támogatási időszak alatt kb. 3700 fő volt.
2. Moldvai csángó és gyimesi táncház
A kéthetente szombatonként megrendezett Moldvai csángó és gyimesi táncházban a Sültü Zenekar és a Pesti Csángók Baráti Társaság Zenekar zenélt.
A Sültü Zenekar idős csángó mesterektől tanult hagyományos moldvai csángó és gyimesi népzenét játszik. A zenekar 1997-ben alakult és 2003 óta (kisebb megszakítással) társzenekarokkal tart kéthetente szombaton csángó táncházat a TEMI Fővárosi Művelődési Házában (FMH), amely a művelődési ház egyik leglátogatottabb népzenei eseménye. A moldvai táncházban a Csík faluból származó Szilágyi Angelika énekeket tanít, bepillantást enged a csángók mindennapjaiba, mesél a csángó népszokásokról, ünnepekről.
A Pesti Csángók Baráti Társaság Zenekar gyimesi gardonos muzsikát játszik, a gazdagabb vonós dallamrepertoárt a régiesebb furulyás hangzással fűszerezve.
18:30–21:00 – GYIMESI táncház folyamatos tánctanítással kezdőknek és haladóknak. Zenél a Pesti Csángók Baráti Társaság Zenekar, táncot tanít Tündik Tamás, Antal Zalán és Ladányi Tamás.
21:00–23:40 – MOLDVAI táncház a Sültü Zenekarral. A szünetben énektanítás: Szilágyi Angelika (ének), Benkő András (koboz, ének).
Moldvai csángó és gyimesi táncház – megvalósult táncházi alkalmak:
2024. szeptember: 2 alkalom; 2024. október: 2 alkalom; 2024. november: 2 alkalom; 2024. december: 4 alkalom; 2025. január: 1 alkalom; 2025. február: 2 alkalom; 2025. március: 2 alkalom; 2025. április: 2 alkalom; 2025. május: 2 alkalom; 2025. június: 2 alkalom
Összesített látogatói létszám a támogatási időszak alatt: kb. 2200 fő volt.
3. Balkáni táncház
A Nevetek zenekar a balkáni zene sokféleségét bemutatva tervezi meg táncházait, amelyeken tánc- és daltanítás, koncert és össztánc szerepel, olykor érdekes balkáni népszokások bemutatásával havonta, minden második pénteken. A Nevetek zenekar balkán táncházában a makedón, görög, szerb, bolgár, trák, örmény táncoké a főszerep. Rengeteg új dalra és táncra, tánctanításra számíthatnak minden alkalommal a résztvevők. A zenekar tagjainak életét hosszú évtizedek óta áthatja a balkáni zene és tánc szeretete. Repertoárjukban főleg azok a zenék szerepelnek, amelyekre táncolni ők is szeretnek: többek között macedón, szerb, görög, bolgár, horvát tájegységekről válogatták ki a kedvenceiket. Az elszámolási időszakban is stabilan megtartotta, már a kezdetben is lelkes és népes, látogatótáborát. A zenekar tavaszi tábora és tematikus táncos hétvégéi is látogatottak. Vannak már olyan turistacsoportok is, amelyeket célzottan hoznak hozzánk a balkáni táncházukba, annak különleges zenei világa miatt.
Balkáni táncház – megvalósult táncházi alkalmak:
2024. szeptember: 1 alkalom; 2024. október: 1 alkalom; 2024. november: 1 alkalom; 2024. december: 2 alkalom; 2025. január: 1 alkalom; 2025. február: 1 alkalom; 2025. március: 1 alkalom; 2025. április: 1 alkalom; 2025. május: 1 alkalom; 2025. június: 1 alkalom
Összesített látogatói létszám a támogatási időszak alatt kb. 800 fő volt.
Bizonyos népszokások a naptári ünnepekhez, más tradíciók a családi ünnepekhez kötődnek. A táncházak tematikája részben a hagyományos ünnepekhez (Szent Mihály napja, Szent Márton napja, karácsony, farsang, húsvét, Szent György napja, pünkösd stb.) kapcsolódott. Év végén pedig egy nagyobb össztáncház mellett még a Csángó Szilveszteri bál is tovább színesítette a táncházaink palettáját.
A táncházak általában a nyári időszakban (június-július-augusztus) szünetelnek a nagyszámú szabadtéri táncház miatt. A látogatottsági adatok továbbra is emelkedést mutatnak, ami a támogatás nélkül nem biztos, hogy így alakulhatott volna, mivel a támogatás teszi lehetővé a bevételek és kiadások tervezhetőségét, a táncházak kiegyensúlyozott működését.
A költségek belső megoszlásában volt némi, minimális változás, de a foglalkozásvezetők és zenészek a legfontosabb közreműködői ennek a rendezvénytípusnak.
A kért támogatás szakmai hasznosulása: A Csoóri Sándor Alap pályázati támogatásának elnyerésével folytatódhatott az a már több mint öt évtizedes munka, melyet a Muzsikás Együttes és a Fővárosi Művelődési Ház közösen folytat a táncházmozgalom tovább élése és a hagyományok átörökítése céljából, a fiatalok nemzeti összetartozás tudatának erősítése és a néphagyományaink megismerése, megismertetése terén. A támogatással lehetőség nyílt a táncházi zenekarok, táncházvezetők és a kézművesfoglalkozás-vezető méltányos díjazására, a táncházak hirdetési- és reklámköltségeinek fedezésére, az évad biztonságos, nyugodt tervezésére. Stabil alapokat biztosítva nemcsak a legmeghatározóbb táncházaink számára, de magának a táncházas módszertannal operáló programszegmensünknek is azáltal, hogy ezeken az alkalmakon az élmények által magát a táncház formát kedvelik meg, amely a hagyományápolás egyik alappillére.
Tovább erősíthettünk egy fiatal táncházat, amely már három éve stabil alapokon nyugodhat így és sikerült megszilárdítani egy újabb közönségréteget ez által. Elmondhatjuk, hogy a támogatás révén a Moldvai csángó és gyimesi táncházunk eseményeire további csángó zenészeket, hagyományőrzőket, táncosokat vagy énekeseket hívhattunk el, hisz általuk ismerhető meg hitelesen a csángók különleges világa, hagyományai és szokásai, melyek így szélesebb körben is ismertebbé, népszerűbbé válhatnak.
A Csoóri Sándor Alap támogatása tette lehetővé azt is, hogy továbbra is nagyon kedvező áron kínálhattuk a belépőjegyet a Muzsikás gyermektáncházunkba, így még többen részt vehettek a táncházon, minél szélesebb társadalmi körből. A nagycsaládosoknak külön kedvezményeket tudtunk így nyújtani. Mára már hazánkban élő külföldiek is előszeretettel hozzák ide gyermekeiket és tanulják meg a játékokat és dalokat, megismerve a magyar kultúra alapköveit, melyek a hagyományokban rejlenek.
A TEMI FMH táncházainak támogatója a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő és a Csoóri Sándor Program.
