Bejelentkezés


Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció
okm.jpg temi.gif

   

 

 

 
   kaleidoskop_210.jpg

 

 

 

Feliratkozás

FMH HÍRLEVELEK



HTML formátum?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Budapest - Varsó - Vilnius

Budapest - Varsó - Vilnius


Nemzetközi hét a Balatonon és a fővárosban

2009. augusztus 10. és 17. között került sor a Grundtvig Tanulási kapcsolatok projekt keretében támogatott VAN GOGH program 3. partnertalálkozójára a TEMI Fővárosi Művelődési Háza, a varsói Osrodek Kultury Ochoty, valamint a vilniusi Traku Vokes kulturos centras közös szervezésében.

A házigazda ezúttal a budapesti partnerintézmény volt. Az alkotótábor Balatonakarattyán valósult meg, a záróprogramok Budapesten folytatódtak. Az időjárás végig kedvezett a plen air alkotáshoz, melynek bizonyítéka, hogy sikerült a Vilniusban készített festmények számát (99 kép!) a Balatonon meghaladni. Az ötnapos balatoni alkotótábor után Budapesten két napos városnézést szerveztünk vendégeinknek, melyet még kiállítással, s ünnepi műsorral is tarkítottunk.
Mivel ez már a harmadik tábor volt, elmondható, hogy tartós barátságok és kapcsolatok alakultak ki, a három ország szervezői, oktatói és természetesen amatőr alkotói között, melyben nagy szerepe volt a kommunikációt elősegítő angol nyelvkurzusoknak is.
A résztvevők lelkesen használták a közös nyelvet.

A programsorozat zárásaként 2010. nyarán Varsóban egy nemzetközi kiállítás keretében kerülnek bemutatásra a három alkotótáborban készült legjobb alkotások.
Ezen kívül addigra, egy internetes galériában és egy kiadványban is megjelennek az alkotók műveikkel.


Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez.
Ez a kiadvány (közlemény) a szerző nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásért. 

 

  def_jo.jpg